2016. március 2., szerda

Füleky borkóstoló A BOROS-nál


Tavaly tavasszal nyílt A BOROS borbár Sárospatakon, ez most is a város ütőere a Collegno pizzériával, a Heitzmann Cukrászdával és a benzinkúttal együtt. Igen a benzinkúttal, ahol nemcsak tankolni, hanem enni is lehet, például bundás kenyeret, vagy gyrost, akár hajnalban is, sőt, tudom, hogy ez furcsán hangzik, de egészen tegnapig ott jógáztunk mi, pataki jógások, igen, a benzinkúton.


Szóval a pénteki borkóstolókon biztos, hogy zajlik az élet a borbárban. Bár nemcsak akkor: valamelyik nap déltájékban ugrottam be futás után és rögtön három ismerőssel találkoztam, akikkel alkalmasint megittunk egy kisfröccsöt a ház borából és ha úgy, akkor már ettünk is egy nagyon klassz csirkés tortillát.


Múlt héten pénteken pedig Füleky borkóstoló volt, ugyanis minden péntek este egy-egy borvidéki borászat mutatkozik itt be a boraival.


Brezovcsik Gyuri a Füleky borásza (ő aki az asztalfőn ül itt háttal). Gyurit bírom. Nem beszéli túl a borokat és nem is egy túlegózott alkat, azaz nem túlozza el a saját jelentőségét. Viszont tökéletesen tisztán, nyílegyenesen és őszintén kommunikálnak helyette, általa a borai. És Szabó Hajni, a Füleky kereskedője. Ők ketten jól kiegészítik egymást.Egyébként ezeket a borokat egyébként bármikor és bárhol kóstolom, mindig megállapítom, hogy a borvidék rejtett gyöngyszemei, nagyon kifejezőek. Mindössze 25 hektárról van szó egyébként Tokajtól Tarcalon, Bodrogkeresztúron, sőt Mádon át egészen Olaszliszkáig, egészen változatos talajokkal.

Két 2015-ös tartálymintát kóstoltunk először,  a Sárgamuskotály annyira üde és friss, itatja magát, szinte lehetne is már palackozni.

A 2015-ös Furmintban - annak ellenére, hogy megbeszéljük, hogy nem elemzünk - érzek némi főtt kukoricás ízt, nem a kész borokra jellemző friss fickándozás még a jellemző, bár a savak szépek. Ezt a főtt kukoricás dolgot már máskor is tapasztaltam ilyen nagyon fiatal,kialakulóban lévő boroknál, ilyenkor még nem látszik ugyanis, hogy mi lesz belőle. Aki ezt meg tudja mondani ilyenkor, annak a Delphoi jósdában lenne a helye. Nagyon kíváncsi vagyok rá majd palackozva is.

Következett egy 2013-as Sárgamuskotály, ami intenzíven ásványos és még mindig tartja magát, pedig ez a fajta nem arról híres, hogy két év után is is ilyen jó formában legyen.

A 2013-as Füleky Furmint az valami gyönyörűség. Tömény mineralitás van benne és acélos savak, gyönyörű és hosszú lecsengésű, kitölti az egész szájat, igazi nagy bor, nagyon jó áron, ha jól emlékszem CBA Príma üzletekben mindössze 2.700-Ft, csakúgy, mint a száraz muskotály.


Ami pedig igazán meglepő volt, az a Kabar. Eddig még nem ittam olyat, ami ízlett volna ebből a fajtából. Mindig túlságosan édesnek találtam és jellegtelennek, savhiányosnak a száraz Kabarokat. Ez nem ilyen. Édeskés ugyan, de nagyon szépek a savai, egészen más,mint a Furmintnál. A Pallas Késői Szüret is harmonikus volt, a 6 puttonyos 2007-es Aszú pedig a korona a borsoron, mert az egész sor nagyon szépen ívelt fel, fel, fel...

Van a Fülekynél borkóstolásra is lehetőség, már csak azért is érdemes, mert Bodrogkeresztúr páratlan panorámával rendelkező utcácskájában van egy modern, építészeti nívódíjas présház egy XVIII. századi kúria mellett, szép a kert is, kis sétával rálátni az odalent kanyargó Bodrogra, amin hajók ringatóznak, szóval érdemes.

Weboldal: http://www.tokaj.org/hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails